Ezen a héten ismét gyerekeket várunk a kakaókoncertekre, így lehetőségünk van itt is – a fiatalokra hivatkozva – mesélni. Márpedig a meséket mindenki szereti. Egy új sorozattal utazzunk az időben…
2012-ben török régészek jelentették be, hogy véleményük szerint a világ legrégibb hangszerét találták meg, amikor egy gitárra nagyon hasonlító tárgy három és félezer éve sziklába vésett ábrázolását fedezték fel, ásatások során az észak-anatóliai Alacahöyükben, a hettita birodalom egykori fővárosától, Hattuszasztól 30 kilométerre, északra.
Az ásatásvezető professzor szerint a feltárás arról tanúskodik, hogy Anatóliában már a hettiták korában ismerték a gitárt, sokkal korábban, mint az őshazájának tartott Spanyolországban.
Ebben az esetben azonban „csupán” rajz bizonyítja a gitár létezését, hangszert nem találtak a kutatók.
2009-ben viszont egy teljesen ép, keselyűcsontból készült furulyára, és két másik, mammut agyarból faragott fúvós hangszer darabjaira bukkantak a régészek egy németországi barlangban, amelyben egykor az első modern emberek éltek, miután elhagyták az afrikai kontinenst.
Abaden-württenbergi Hohle Fels-ben talált, 21,8 centiméter hosszú és 8 milliméter átmérőjű furulya a radiokarbon kormeghatározás szerint körülbelül 35 ezer évvel ezelőtt, a késői őskőkor idején készülhetett.
Nicholas Conard, régészprofesszor és kollégái szerint lehetséges, hogy összetartó ereje miatt maga a zene is hozzájárulhatott a Homo sapiens fennmaradásához, és végső soron a Neander-völgyi ősember kihalásához.
Amíg ez a furulya meg nem jelent, addig az Észak-Ausztráliából származó, és hagyományosan a termeszek által kivájt eukaliptusz fatörzsből vagy ágból készülő digeridoo-t tartották a világ legrégibb hangszerének. Leginkább azért gondolták így, mert léteznek olyan ősi legendák, amelyek gyakorlatilag a világ keletkezésével teszik egyidőssé ezt a hangszert. A kutatások azonban „csak” 2.500-3.500 éves történetet találtak.
És bár fából van a didgeridoo, megszólaltatásának módja miatt hangszertani besorolása szerint mégis a rézfúvós hangszerek családjába tartozik.
Tehát a furulya nyert, ez a világ legrégibb hangszere. Ma pedig van néhány mestere, köztük az egyik legzseniálisabb kétségtelenül Giovanni Antonini.