Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk Mindenkinek, egy üzenettel. December 26-a estéjén ünnepli a Budapesti Fesztiválzenekar fennállása 30. évfordulóját. A születésnapi koncert mellé Fischer Iván, vezető karmester gondolatai…

"Nem szívesen mesélnék anekdotákat, kis történeteket, mert három évtized után már meg lehet fogalmazni, miről is szól 30 év egy zenekarnál, és azon is el kell gondolkodni, hogy ha egyáltalán tervezünk még harminc évet, akkor az miről szóljon.

Az előző harminc év lényege pontosan az volt, amiért ez a zenekar megszületett. Ezt a tervet én évekig készítettem elő, emlékszem számos, hotelszobában eltöltött gondolkodós estére, amikor különféle zenekaroknál vendégeskedtem karmesterként. Azon töprengtem, milyen lenne egy igazi reformzenekar, amelynél egész más a lényeg. No, de mi ez a másság?

Olyasmi lebegett a szemem előtt, hogy miként lehet a kreativitást fölszabadítani a zenészekben, hogy egy átélt, olyan jellegű muzsikálás jöjjön létre, mint ami inkább a kamarazenészekre jellemző. És ne az legyen, ami a világ legtöbb nagyzenekaránál veszély, hogy egy kicsit elfásul, a zenészek csupán a hangokat játsszák, aztán a karmester majd úgyis eldönti, milyen karakterek legyenek, hanem részt vegyen a munkában minden zenész.

Gondolom, ez így nagyon idealistán, naivan hangzik, és rengeteg pici újítást, és egy egészen más munkamódszert kellett bevezetni, mint ami addig a zenekaroknál ismerős volt.

És azt gondolom, mindez sikerült. Lehet, hogy nem száz százalékosan, mert én még egészen „földtől elrugaszkodott” álmokat is dédelgettem, mint például az egész napos próbafolyamat, vagy, hogy kotta nélkül játsszon a zenekar. Nem minden valósult meg, de a lényeg igen. Ha a világ mezőnyében meg akarom határozni a Budapesti Fesztiválzenekart, akkor azt mondhatom, hogy olyan kollektív muzikalitással és kisugárzással játssza a darabokat, mint semmi más zenekar a világon.

Az, hogy mindezt elismerik, és bizonyos körökben például a világ tíz legjobb zenekara közé tartozunk – nagyon szép, mégis az a kérdés, hogy mi a kritérium. Hogyha perfekció, akkor lehet, hogy a sor végén kullognánk. Hogyha a hang szépsége, akkor se biztos, hogy mi vagyunk az elsők. De ha ez a bizonyos kollektív kreativitás és muzikalitás – akkor valóban miénk az első hely.

Most pedig nézzünk előre, hogy mi van a következő 30 évben! Van egy terület, ahol azt szeretném, ha a Fesztiválzenekar lenne az éllovas a világ zenekarai között. Ez pedig a közönséggel való kapcsolat teljes megújítása. A szimfonikus zenekarok ülnek a koncerttermek színpadain, és hallgatja őket a közönség, azok az emberek, akik jegyet szoktak, vagy jegyet tudnak venni. De ez az emberiségnek csak nagyon csekély százaléka, rengetegen kimaradnak ebből a lehetőségből. Mi egy sokkal szélesebb közönséget szeretnénk szolgálni. Ne csupán koncertzenekar legyünk, hanem zenészek olyan családja, amelynek tagjai kis kamaracsoportokként olyan helyekre is elmennek, ahol a zene nagyon fontos az embereknek, de nem jönnének el a koncerttermekbe. Mire gondolok? Iskolák, kórházak, idősotthonok, sőt, akár börtönök.

Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ezentúl nem lesznek konvencionális hangversenyek, de azt igen, hogy ez a csapat  ne „csak” koncerttermi zenekar legyen, hanem egy olyan együttes, amely egyszerre képes szimfonikus irodalmat előadni, és a következő héten kis egységekre osztódva tevékenységével ellátni a főváros, az ország, és egyáltalán, az emberek kulturális igényeit. Ez a Budapesti Fesztiválzenekar jövője!"