Barokk estek – „normális” időben, és barokk éjszaka a Midnight Music-sorozatban. A Fesztiválzenekar ismét izgalmas programot kínál közönségének. Ugyanakkor a barokk-sorozatba még éppen illeszkedő program megváltozott felépítésében előbbre tekint, hiszen a barokkot lezáró Johann Sebastian Bach másodszülött fiát már a zenei klasszika elindítójaként tartja számon a zenetörténet.

A koncertek szólista-karmestere Jos van Immerseel, a régi zene nemzetközi világának egyik legjelentősebb művésze válaszolt kérdéseinkre…

Carl Philipp Emanuel Bach fontos példakép volt Mozart számára. Igaza volt? Ön mit gondol, valóban a nagymesterek egyike a Bach-fiú?

Zenei szemszögből nézve számomra Carl Philipp Emanuel a legfontosabb Bach-fiú. És azt is érdemes tudni, hogy ha a 18. században Bachot emlegették, akkor nem Johann Sebastianra, hanem bizony Carl Philipp Emanuelre gondoltak az emberek. Ő volt az új stílus képviselője. Mind a templomi, mind a zenekari, de még a kamarazene fejlődésében nagyon jelentős szerepet játszott. Sokan megkísérlik összehasonlítani tevékenységét apja művészetével, de ez nagyon nehéz, sőt, szerintem lehetetlen, annyira más a két stílus, és az jól megfigyelhető, hogy Carl Philipp új zenei utakat keresett magának. Ennek oka lehetett a kor, amely ebbe az irányba mozdította a zenét, de természetesen az is, hogy a fiú megpróbálta függetleníteni magát apja zenéjétől. Ami persze, nem egyszerű, ha az ember komponálni akar, viszont édesapját Johann Sebastian Bachnak hívják.

Viszont Carl Philipp Emanuel Bach megtalálta a saját stílusát. Zenéje rendkívül elegáns, ugyanakkor bátran kísérletező. Véleményem szerint nagyon izgalmas a zenéje, és azt is mondhatom, előadása és hallgatása gyakran pont olyan kihívásokat rejt, mint a mai kortárs zene.  

Hangszer mellett irányítja a zenekart. Ön híres arról, hogy ha csak teheti, saját hangszereivel utazik. Így lesz ez most is?

Éppen ehhez kapcsolódik, hogy megváltoztattuk a koncertek programját. Carl Philipp Emanuel Bach szimfóniája természetesen marad az eredeti tervek szerint, de a csembalóverseny technikai okok miatt nem lesz. Az eredetileg tervezett darabhoz most nekem sincs hangszerem, és Budapesten sem találtunk megfelelőt. Ezért úgy egyeztünk Fischer Ivánnal, hogy egy Mozart-versenymű, a 246-os Köchel-jegyzékszámú C-dúr zongoraverseny szólal meg a koncerteken, és ehhez a saját fortepianómat hozom. Ez egy gyönyörű, bécsi instrumentum, a 18. század végi hangszerek hű másolata.

Példaképek és tanítványok koncertje lesz ez tehát, hiszen a Mozart-művet Joseph Haydn követi, akit Mozart ugyancsak sokra tartott, de aki szintén nagyra becsülte az ifjú Mozart tehetségét.  

Így van. A Haydn-alkotás, az Ariadne Naxosz szigetén című kantáta, talán kevésbé ismert a magyar közönség előtt. Ezt a mezzoszoprán-szólós művet többféle formában lehet előadni. A legnagyobb az oratórium-változat, de az énekest kísérheti egy szál fortepiano, vagy vonósok, de akár egy egész zenekar is. Mi az utóbbi variációval várjuk a közönséget.

Ezzel a darabbal kapcsolatban mindig az az érzésem, mintha Monteverdi: Lamento d’Arianna című áriarészletének tökéletes ellentéte lenne, ugyanarra a témára megalkotva. Érdemes megismerkedni vele, mert nagyon értékes mű, és Marianne Beate Kielland varázslatos érzékenységgel énekli.

Ne hagyjuk ki azt az apróságot sem, hogy a programot nem csak „hivatalos” koncertidőben, hanem a Fesztiválzenekar, a közönség körében rendkívül népszerű sorozatában, a Midnight Music részeként is előadják.Jelenti ez azt is, hogy a próbák során külön „éjszakai tréningre” is szükség lehet?

Én mindenképp éjszakai bagoly vagyok, úgyhogy nem, egyáltalán nem probléma. Még úgy sem, hogy ezen a koncerten nem lesz ott a zenekar, csak én. A zene, a zenélés számít, számomra tökéletesen mindegy, mikor kezdődik a koncert.