Vasárnapi kamarazene a Fesztiválzenekar egyik hétvégi programja. De hogyan is alakult ki a kamarazenélés ma ismert formája? Nézzük most a kezdeteket, néhány példával, Bachtól Schubertig.

A kamarazenélés meghatározást eredetileg egyszerűen azokra az előadási formákra értették, amelyeket nem templomokban rendeztek, hanem királyi udvarok „kamráiban”, termeiben, világi-reprezentatív szerepet játszottak. Először a barokk idején használták ezt a formulát tisztán hangszeres előadások megnevezésére.

Bensőséges hangulata miatt gyakran nevezték „baráti muzsikálásnak” is. Sőt, több, mint 200 éve leginkább műkedvelő zenészek kamaráztak otthonaikban, vagyis a mára csaknem elfeledett házimuzsikálás volt a kamarazene első formája.

Johann Wolfgang von Goethe szerint a kamarazenélés – elsősorban a vonóskvartett, amelyet ő annyira szeretett – négy értelmes ember beszélgetése.

A barokk idején még nem tisztázták pontosan, mit is jelent a kamarazene, mert a legtöbb darabot különféle összeállításban játszották. Megszólaltatta ugyanazt a darabot néhány hangszer, de akár egy zenekar is. Bach – ha már születése napja van, március 21-én – „A fúga művészete” című remekművét például billentyűs hangszerek is játszhatják, de akár vonósnégyes, vagy vonószenekar is, de fúvósokon is gyakran megszólal.

Joseph Haydn volt az, aki megalkotta a kamarazenélésnek azt a modern formáját, ahogyan ma is ismerjük a műfajt. 83 vonósnégyes, 45 zongorás trió, számtalan vonóstrió, és egyéb művek alkotója létrehozta az igazi zenés, beszélgetős darabokat, és az általa megálmodott formák uralták a kamarazenei világot a következő két évszázadban.

Ki ne maradjon minden idők egyik legnagyobb zsenije, hiszen amennyiben Haydn alkotta meg a zeneművek beszélgetős formáját, akkor Wolfgang Amadeus Mozart volt az, aki jelentősen bővítette a beszélgetések szókincsét.

Ludwig van Beethoven személyében megérkezik a következő nagy újító, aki mind tartalmilag, mind technikailag új értelmezést ad a műfajnak. Ő már jóval több tudást követel a zenészektől, mint elődei, de nem kíméli a közönséget sem. Az ő zenéje nem csupán a szórakoztatásról szól. Muszáj egy kicsit oda is figyelni.

És eljutottunk Schubertig. Élete tele volt ellentmondásokkal. Egyrészt a bécsi társasági élet kedvence volt, a „főszereplésével” rendezett zenés (kamarazenei) esteket hamarosan el is nevezték róla: Schubertiada. Másrészt rövid életét tragédiák sora, nyomor, és súlyos betegség árnyékolta. A kamarazenei formák ideálisak voltak számára, hogy élete konfliktusait zenében jelenítse meg, ha megoldani nem is tudta őket.

Folytatjuk a történetet, legközelebb elérkezünk a legendás kamaraegyüttesekhez, Joachim Józseffel, a Schumann-házaspárral, és Johannes Brahms-szal.