A zene legtöbbször úgy hat ránk, mint egy villámcsapás. Könnyeket csal a szemünkbe, vagy éppen táncra csábít. Képzeletben varázslatos helyekre visz, vagy éppen visszautaztat múltbeli emlékeink közé. De hogyan? Miért váltja ki hallgatóiból a zene mindazt, amit kivált? Nos, tudósok tucatjai kutatják ezt, vannak feleletek, de messze még a teljes válasz…

Visszatérő vendég nálunk Leonidas Kavakos, hegedűművész, ezúttal (is) olyan programmal, amely pontosan a címben jelzett jóleső borzongást váltja ki a hallgatókból. Vagy éppen az andalgást. De, hogy határozott érzelmeket, az egészen biztos. 

A zene, mint jel útját a fülben és a belsőfülben egészen a hallóidegig lehet követni. A hallóideg továbbítja az elektromos jelekké formálódott hangokat az agyba. És itt elveszítjük a nyomokat, bár azt is tudjuk, az agynak nincs olyan része, amely ne venne részt a zenei hangok feldolgozásában.

A zene elképesztően összetett jelenség az agyban, éppen ezért nagyon érdekli az agykutatókat és a pszichiátereket. A zene az érzelmek nyelve – és ez többé nem egyszerű klisé, hanem szó szerint értendő kiindulási pont a tudósok számára.

Ugyanis azt már tudjuk, hogy amint felcsendül a zene, az agy azonnal érzelmi jelentést keres hozzá. Egy francia agykutató, Emmanuel Bigand, szerint ez akkor is igaz, ha az ember alig pár századmásodpercnyi zenét hall.

Számos kutató fáradozik azon, hogy megtalálja azt a „libabőr-effektet”, azt a zenét, amely a világ bármely pontján, bárkire ugyanolyan elementáris erővel hat. Az egyik jelölt Bach: Máté passiójának részlete, amikor Pilátus a népet kérdezi, kit engedjen szabadon, és a tömeg az arcába kiáltja: Barabást! Eckart Altenmüller, német neurológus-zenekutató szerint ez a zenei csapás kísérletének 40 alanya esetében bizony kiváltotta a borzongást (kipróbáltuk, ránk is igaz), ám mégsem volt elég arra, hogy kijelenthessük, ez az a zenerészlet, amely bárkire egyforma hatással lenne.

Akkor mégis hogyan lehet elérni, hogy egy zenemű emberek nagyobb tömegéből hasonló érzelmi reakciót váltson ki? „Kérdezzék a filmzeneszerzőket” – tanácsolja Altenmüller professzor – „ők az igazi érzelemkutatók.”

A filmzenéket a legtöbb néző nem tudatosan fogja fel, ezek a dallamok a tudatalattiban fejtik ki hatásukat. Ott viszont nagyon.

A filmkomponisták nem célzottan használják eszközeiket, hiszen nem tudhatják előre, milyen emberek nézik majd meg a filmet, kire milyen zenei fordulat gyakorol erőteljes hatást. Ez viszont igazolja, amit a zenekutatók összegeznek: van jó néhány, meglehetősen egyszerű, és éppen ezért zseniális zenei eszköz, amely minden ember esetében működik.