Közeleg az év legszebb ünnepe, a karácsony. Vagyis a következő hetek az érzelmekről, és így elsősorban a gyerekekről szólnak. És ha hozzátesszük, hogy annak napja is közeleg, hogy az „újszülött” Fesztiválzenekar először mutatta meg ifjú arcát a közönségnek, akkor nagyon is itt a helye a témánknak. Bemutatjuk – ünnepváró részekben - a zenetörténet csodagyerekeit…

„Ez már a csodával határos” – mondta egykor Johann Wolfgang von Goethe, amikor az ifjú Felix Mendelssohn zongorajátékát hallgatta. A költőóriás még Mozartnál is többre tartotta a fiatalembert, pedig Goethe ifjúkorában bizony a gyermek Mozartot is hallotta. Persze, Goethe véleménye mit sem változtatott azon, hogy a világ a mai napig a salzburgi zseniben látja a csodagyerek megtestesítőjét. Pedig a zenei csodagyerekek jóval korábban megjelentek már.

Az első olyan zeneszerző, akiről biztosan tudjuk, már fiatalkorában megjelentek művei. 15 évesen adta ki motettagyűjteményét, „Canticulae Spirituali” címmel, egy évvel később pedig a „Madrigali Spirituali“. Később azt mondta korai darabjairól, hogy még éretlenek és unalmasak. Az első kötete, amelynek műveit ő maga is elismerte, húszéves korában jelent meg, Első madrigálkötet címen.  

Antoine Forqueray (1672 – 1745)

A Napkirály udvarának ifjú, és nagyratörő gambajátékosa volt már ötéves korától. Aki aztán, évekkel később, saját fiában kapott olyan erős konkurenciát, hogy apuka bizony úgy döntött, az alig hatéves Jean-Baptiste Forqueray-nek mennie kell az udvartól.

Henry Purcell (1659 – 1695)

Az angolok máig első számú zeneszerzője 14 éves korában az udvari hangszergyűjtemény gondnoka lett. 1674-től a Westminster Abbey orgonáját hangolhatta, és hamarosan az apátság orgonistája lett. Első darabját – bizonytalan források szerint – nyolcéves korában adhatta ki.

Georg Philipp Telemann (1681 – 1767)

Róla már aprócska korában kiderült, hogy különleges zenei tehetség. Ötéves korára csaknem minden, akkoriban fellelhető hangszeren megtanult játszani. Tizenhárom évesen a Zellerfeld-i kántort helyettesítette zeneszerzőként és karmesterként is.

Georg Friedrich Händel (1685 – 1759)

Nem minden felmenő örült csemetéje zenei ambícióinak, például Händel apukája sem. Úgyhogy a kis Georg Friedrich kénytelen volt a padláson kuporogva zongorát gyakorolni. Apja akkor adta fel ellenállását, amikor Weissenfels hercegét annyira lenyűgözte Händel orgonajátéka, hogy zenei tanulmányokra biztatta a fiatalembert. Händel 17 évesen a hallei Dóm orgonistája lett, húszévesen, Hamburgban mutatta be első operáját, az Almirát.