Ezen a héten még szerte a világban mindenki megtárgyalja, egyetért-e az amerikai Filmakadémia döntéseivel (nem, mert Leonardo DiCaprio ismét üres kézzel távozott), úgyhogy nézzünk szét egy kicsit mi is az Oscar-díj történetében, már ami a zenét illeti…
Meglepően sok művészt találunk ugyanis, aki egyben a „hivatalos” klasszikus zene világában is a legjobbak közé tartozik. De először egy kis történelem. A „Legjobb eredeti filmzene”-díját 1934 óta adják át évente. Ez most a kísérőzenét jelenti, a „Legjobb eredeti dal”-díját most félretesszük. Lássuk a legeket: a legtöbb díjat, összesen kilencet, Alfred Newman nyerte, az elsőt 1937-ben kapta a „Hurricane”-ért, az utolsót pedig a „Camelot”-tal érdemelte ki, 1970-ben.
A legtöbb jelölést az élő legenda, John Williams kapta (például idén is), és öt alkalommal vihette haza a szobrot, először pedig 1967-ben került az öt legjobb közé. Az ő esetében már meg is jelenik a témánk, ugyanis a klasszikus zene kiválóságai örömmel vállalják el felkérését filmzenék tolmácsolására. Az egyik varázslatos példa Itzhak Perlman játéka:
Vagy a másik örökzöld zenéje, a Londoni Szimfonikus Zenekar előadásában, a szerző vezényletével – ugyancsak díjazott volt, 1975-ben.
És a picit negatív rekord - legalábbis a zeneszerző számára: Alex North 14 jelölést kapott karrierje során, de egyetlen alkalommal sem nyert. Viszont ő volt az első, aki megkapta az Életműdíjat.
És lássunk néhány, koncerttermekből is jól ismert nevet:
André Previn, zongoraművész-zeneszerző négyszer nyert filmzene-Oscart, az utolsót a My Fair Lady eredeti zenéjéért.
Említsük meg Dmitrij Sosztakovicsot, aki ugyan nem nyert, mert a díjat a West Side Story kapta, de jelölték, az 1959-ben készült, Hovanscsina című film zenéjéért. A kísérőzene Muszorgszkij dallamainak feldolgozásából született, a felvételen Jevgenyij Szvetlanov dirigál.
Négyszer jelölték Aaron Copland, zeneszerzőt; 1950-ben, Az örökösnő című filmhez komponált zenéjével meg is kapta az aranyszobrot.
Aztán ott van, ugye, „Az angol beteg”, amelynek zenei díjában kicsit érdekeltek vagyunk:
Jelentős „A vörös hegedű” is, amelynek zenéjéért John Corigliano kapta az Oscart, a hegedűszóló pedig Joshua Bell hangszerén szólal meg:
„A gyűrűk ura”, amely 2001-ben, és 2003-ban is nyert. A filmzenében többször is megjelenő ír nép hangszer, a pennywhistle játssza a hobbit-témát. Az instrumentumot James Galway szólaltatta meg.
Az Oscar-sor szabadon folytatható, mert a klasszikus zenei világ nagyjai mindig örömmel vállalják az együttműködést a mozi világával, ahogy a zeneszerzők is szívesen teszik próbára tudásukat ezen a területen.
És bár Mozart nem kapott Oscar-díjat, befejezésül említsük meg, hogy a 11 díjra jelölt, és nyolcat meg is nyert „Amadeus” zenéjét a világ egyik legjelentősebb kamarazenekara, az Academy of St. Martin in the Fields játssza, Sir Neville Marriner vezényletével, aki a zenerészletek összeállításának munkáját is elvállalta.