Mitől lesz más ez a napló, mint a világhálón fellelhető számtalan klasszikus zenei blog? Talán mert 30 év együttműködés összes tapasztalata, és a klasszikus zene legfelső berkeiben eltöltött még néhány évtized segít, hogy sokszínűek legyünk.

Részei vagyunk egy olyan világnak, amelynek története egyidős a világegyetemmel, a mai ember számára sokszor mégis megoldhatatlannak tűnő feladatokat támaszt. Látszólag – persze. Mert a klasszikus zene közel sem az az elérhetetlen, csakis annak a néhány, nagyon tanult, nagyon művelt, nagyon okos, nagyon mindenféle embernek való.

A mi világunk mindenkit vár, mert úgy gondoljuk, a klasszikus zene nem csupán egy elefántcsonttoronyba zárt, porlepte történelem, amelyet csöndes tisztelettel kell megközelíteni, akárha múzeumban nézegetnénk a régmúlt kincseit.

A régmúlt, és a jelen kincsei nálunk újszerű köntösben (is) megjelennek. Várjuk azokat, akik igazi koncerttermi, estélyi ruhás élményre vágynak. De várjuk azokat is, akik baráti társaságban, laza ruházatban, és éjfélkor is szívesen hallgatnak szórakoztató klasszikus zenét, vagy éppen szívesen fedezik fel a kortárs művek világát. És persze, ne hagyjuk ki a legkisebbeket, akiket azért jó fogadni, mert a sok kis mosolygó, és a koncert után kakaótól maszatos arcocska hazafelé lelkesen rikoltja otthon: „mikor megyünk legközelebb?”

Itt pedig kibontjuk ezeket az élményeket, elmeséljük, mi minden történik egy koncert születése körül, miről is szól valójában egy turné, kikkel találkoztunk, dolgoztunk együtt az elmúlt harminc évben, sőt, azt is megosztjuk olvasóinkkal, mi mindenről álmodunk a következő három évtizedre.

Mielőtt elkezdjük, illő bemutatkozni. Egy nagy egész vagyunk, amely sok, individuális alkotóelemből áll, és ezt úgy nevezzük: zenész.

Köszönti Önöket a 30 éves Budapesti Fesztiválzenekar!

A három évtized – nem nehéz utánaszámolni – 1983-ban kezdődött. Mi minden történt akkor velünk?

Ami a világ történetét illeti, nálunk megjelent az ezerforintos bankjegy, a japánoknál meg Miki egér, és vele Disneyland. Fellini szerint „És a hajó megy”, Sándor Pál pedig bemutatta nekünk „Szerencsés Dánielt”. A lényeget a Monthy Python foglalta össze „Az élet értelmében”. William Golding irodalmi-, Lech Walesa pedig Béke-Nobel díjat kapott.

Egy ambiciózus, fiatal karmester, akit akkoriban ismertek már, de azért ilyen bátor húzást nem vártak tőle, úgy gondolta, megalapítja Magyarország világsztár zenekarát. „No, persze!” – fanyalogtak sokan, mert ilyen mindig van. Persze, azóta ez az – időközben a világ legnagyobb zenekarainál is szívesen látott – karmester, Fischer Iván, maga is sokszor elmondta, „harminc évvel ezelőtt nem gondoltam volna”. És ahogy folytatja, az méltó összefoglalása az elmúlt évtizedeknek:
"A Fesztiválzenekar életében az az igazi csoda, hogy ha Karinthy novellája szerint találkoznánk fiatalember önmagunkkal, a szembesülés nem lenne kínos”.

És most új utakra törünk, nem csak a zenében, hanem itt is. Megmutatjuk olvasóinknak a mi világunkat, és vele párhuzamosan azt a nagy zenei univerzumot, amely a bécsi Konzertsaal-tól a tokiói Suntory Hall-on át a New York-i Carnegie Hall-ig vezet. Világhírű zenekarok, sztárok, fiatalok és idősebbek, zeneszerzők kicsit másként, és persze, közben egy picit mindig a Fesztiválzenekar. Számos szerepben láthattak-hallhattak már bennünket, de hátha tudunk újat mutatni!

Tartsanak velünk!