A Fesztiválzenekar éppen turnén. És ha ez felmerül, megjelennek az „irigykedő” hangok is: „De jó nektek, ti mindig világot láttok!”
Az emberek általában nehezen hiszik el, hogy a zenészek sokszor valóban csak a repülőteret, a busz belsejét, a hotelszobát, és a koncerttermet látják. És az utazás nem is olyan egyszerű, hiszen a repülőtereken, a vámvizsgálatnál nincs kivételezés, sőt! Íme néhány mosolyogtató példa, mi minden történhet egy zenésszel, miközben koncertezni igyekszik…
Zenész és hangszere – elválaszthatatlanok. Úgyhogy igen fájdalmasan érinti őt, ha utazás közben ki kell adnia a kezéből. Marad a kreativitás, ahogy kiderül a következő történetből. No, és a leleményesség, vagy épp a végtelen türelem.
A vonósok, ha tehetik, nem adják ki hangszerüket a kezükből. Így aztán a csellisták két jegyet vásárol(tat)nak, a másodikat természetesen, "Ms. Cello” kapja. Néhány zenész magától értetődőn a csellónak „járó” ételt is igényli… Kisebb botrány történt egy alkalommal egy neves amerikai csellistával. Lynn Harrell ugyanis személyként regisztrálta egy amerikai légitársaság kilométergyűjtő-programjában Ms. Cello-t, és természetesen extra pontokat kasszírozott. Voltaképpen teljesen legitim lépés ez, hiszen a zenész teljes árú jegyet vásárolt hangszerének. Úgyhogy kissé meglepődött, amikor a repülőtársaság élethosszig kizárta Harrell-t minden kilométer-programjából.
Akadnak gondok a frankfurti reptéren is, ugyanis ott igen gyakran túl tüzetes vizsgálatnak vetik alá a hegedűket, mert minden zenésznek, aki az EU-n kívülről érkezik, igazolnia kell, hogy valóban övé a hangszer. Ha nem tudja bizonyítani, komoly pénzbüntetésre számíthat. A reptéri alkalmazottak gyakran értetlenül állnak a zenészek előtt, mert őszintén felfoghatatlan számukra, hogy az Amerikából éppen érkező zenész hegedűtokjában nem egy bolhapiacon vásárolt, olcsó szuvenír, hanem egy igen régi, saját mesterhangszer lapul.
A fenti videón a tavalyi Lásd, amit hallasz! filmverseny nyertesének szemszögéből nézhetünk egy korábbi turné kulisszái mögé.